Kipukkasztok egy palack bort!

Ez igen, így bele a közepébe? - kérdezhetnél vissza - ráadásul egyedül?!

Jelentem nem egyedül vagyok. A gondolataimmal vagyok... az álmaimmal, a vágyaimmal vagyok. Meg a gondjaimmal. De ők nem kapnak bort...

Ki kell egy kicsit kapcsolni. Leállítani az agyam. Fehér bort iszom... Kürtit. Zöld Veltelinit. Ez a fajta szőlő jól érzi magát itt... mint ahogy én is.

A túraszervezés nagyon lassan halad előre. Tegnap egy hosszas beszélgetés/felkészítés egy hegymászóval... remélem nem gondolja azt, hogy felelőtlen felindulásból akarom csak meghódítani Európa legmagasabb csúcsát. minél inkább közeledik indulásom napja, annál távolabbinak tűnik minden. Annyi mindent el kell(ene) még intéznem! Boromat kortyolgatva visszaemlékszem a tavalyi izgalmakra. Amikor még nem tudtam mi vár rám, hogyan s miként lesz, hogy fogom bírni, hogy fogok kommunikálni... abban bíztam, hogy majd a szőlőültetvényeken találkozom emberekkel, akiknek felajánlom, hogy egy napi munkámért csak egy kis élelmet, szállást kérek cserébe... egy kicsit bele akartam kóstolni a toszkánai életérzésbe. Tanulni a borokról, gasztronómiáról... Természetesen a földeken egy lélek sem volt (arra délen annyira nagy a szárazság, hogy szegény szőlő is alig marad meg, nem még a gazok - nem nagyon kell ott kapálni; ráadásul nyár közepén)

Természetesen idén is érintek borvidékeket. De ezúttal rámenősebb leszek...talán.